Véglegesítik az otthonfelújítási programot – június 3-tól igényelhető a támogatás - Otthonfelújítás 24

Véglegesítik az otthonfelújítási programot – június 3-tól igényelhető a támogatás

Lezárult az otthonfelújítási program tervezetének társadalmi egyeztetése, amire több mint ötszáz vélemény érkezett, ezek alapján most véglegesíti a kormány a részleteket. Ami biztos, hogy május végén indul a program honlapja, és június 3-tól lehet a vissza nem térítendő támogatást igényelni az MFB Bank Pont Plusz hálózatban. A programot koordináló szakmisztériumok közzétették, hogy a hátralévő alig egy hónap alatt a pályázni készülők mivel tudnak előkészülni, milyen dokumentumokat érdemes beszerezniük.

Kevesebb mint egy hónapon belül indul az otthonfelújítási program, amelynek felhívástervezetét most véglegesíti a kormány a most lezárult társadalmi egyeztetésen beérkezett több száz vélemény alapján – olvasható az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös közleményében. 

otthonfelújítás
Legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell felmutatni / Fotó: Shutterstock

A 108 milliárd forintos keretösszegű, uniós társfinanszírozással tervezett program honlapja május végén indul, a kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást június 3-tól lehet igényelni az MFB Bank Pont Plusz hálózatban.

A kamatmentes hiteltermék a háztartások önerejével együtt akár 7 millió forintos beruházással járul hozzá az 1990 vége előtt épült családi házak felújításához.

Mire fordítható a támogatás?

 A program forrásaiból 

  • az épület külső határoló elemeinek hőszigeteléséhez, 
  • nyílászárócseréhez, 
  • a használati melegvíz- és a fűtésrendszer korszerűsítéséhez 

nyerhető el akár 3,8 millió forint vissza nem térítendő támogatás. A beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni.

Fokozott érdeklődés A felhívástervezetet 2024. április 26. és 2024. május 6. között lehetett véleményezni a palyazat.gov.hu oldalon. A program iránti fokozott érdeklődést mutatja, hogy minden eddigit meghaladó mennyiségű, 525 észrevétel érkezett be. A szakmai egyeztetések és a lakossági megkeresések eredményeképp már az egyeztetésre bocsátott tervezetből kikerült a gázhálózatra kötöttség feltétele.

 

Érdemes és lehet előre készülni

A majdani kérelmezőknek a végleges pályázati felhívás megjelenéséig érdemes beszerezniük a következő dokumentumokat, ellenőrizniük érvényességüket, pótolniuk az esetleges hiányosságokat:

  • munkáltatói jövedelemigazolás
  • ingatlan tulajdoni lap (ha azon nincsen lakóingatlan vagy évszám jelölve, akkor használatbavételi engedély vagy földhivatali térképmásolat is. A tulajdoni lap és térképmásolat elektronikusan közvetlenül is beszerezhető a Földhivatali Információs Rendszerben.)
  • személyi igazolvány érvényességének és a lakcímkártya meglétének ellenőrzése
  • nemleges igazolás adótartozásról (érdemes ellenőrizni azt is, hogy az igénylő és az adóstárs ne szerepeljen elmaradással Központi Hitelinformációs Rendszerben)
  • több tulajdonos vagy haszonélvezői igénylés esetén tulajdonosi hozzájárulás(ok).
otthonfelújítás
A nyílászárócsere az energetikai korszerűsítés fontos pillére / Fotó: Shutterstock

Az otthonfelújításra készülők a pályázati felhívás közzétételével egyidejűleg elérhetővé váló vállalkozói listán kikereshetik majd a lakókörnyezetükben működő kivitelezőket, a program végrehajtásában közreműködő tanácsadókat. Az utóbbiak az akár ingyenes energetikai tanácsadáson túl segíthetnek a termékek kiválasztásában, a generálkivitelezők megtalálásban, kedvezményes alapanyagárak biztosításában, sőt, többen az energetikai tanúsítványok költségét is átvállalhatják – tanácsolja a két minisztérium közösen.

Az otthonfelújítási program május végén megnyíló honlapja minden kapcsolódó információt egy helyen közöl, könnyen hozzáférhetően összegez majd.

FORRÁS: https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2024/05/otthonfelujitasi-program-tamogatas

Vissza a főoldalra